About - Flor Florance

"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során."

A fotózás számomra sosem volt és nem is lesz munka, a szenvedélyemmé vált! Igazi függőnek mondhatom magamat, mert nem telik el úgy egy fotózás, hogy 1-2 napon belül ne küldenék a megrendelőnek egy képet a sorozatából. A fényképészet utáni érdeklődésem jó pár évvel ezelőtt indult, amikor is a középiskola utolsó éveiben a kamera másik oldalán állva rájöttem arra, ez az egyetlen olyan szakma amit el tudnék képzelni magamnak a későbbi évek folyamán.

Születésnapomra a családtól kikönyörögve megkaptam az első jobb fényképezőgépemet, amit mai napig a világ egyik legszuperebb ajándékának tartok.

Szeretek csapatban dolgozni sminkessel, fodrásszal, előre megbeszélt koncepcióval, helyszínekkel. Itt valóban kiélhetem kreativitásomat és a sok "agyalást" fotón láthatom összességében. És hogy melyik a kedvenc sorozatom? Bátran mondhatom, hogy mindig az aktuális, mert ne telne el úgy egy hét, hogy kedvtelésből, saját magam örömére ne készítenék képet, amit már barátaim néha munkamániának fognak fel. "Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során." Ezzel valahogy így vagyok én is...

Kniezl Flóra